Két szerzetes

Az alábbi példázatot a két szerzetesről már feltettem a régi Szellemek fórumban. De mivel épp ma újra megtapasztaltam, hogy mennyire értékes, ha hagyja az elméjét a *itt és mostban* tartózkodni, összeszedni, ezért a rövidke elbeszélést újra ide teszem tisztán....




Két buddhista szerzetes vándorolt egyszer csendben a múlt Indiájában. Monszun évszak volt, és az ösvények földesek voltak.

Aztán egy útkereszteződésben találkoztak egy magas, gyönyörű ruhát viselő hölggyel. Az ösvény el volt árasztva és sáros volt, a hölgy pedig ott állt, és azon töprengett, hogyan juthatna át az egyik oldalról a másikra.

Ekkor a két szerzetes közül az egyik, az idősebbik, komótosan a karjába vette a hölgyet, és - némán - átvitte az ösvény másik oldalára.

Ott visszatette a földre, és a két szerzetes csendben folytatta útját.

Este, amikor megérkeztek a kolostorba, miután hosszasan végezték meditációjukat, a fiatalabb megkérdezte az idősebbet:

Nekünk, szerzeteseknek tilos még csak ránézni is egy nőre, nemhogy megérinteni. Akkor miért vitted át az ösvényen?

Erre a másik elmosolyodott és azt mondta:

[/color]