Üdvözlök mindenkit. Üdvözöllek titeket a The Light We Carry-ben. Brahbata vagyok, a Vízöntő korszak Buddhája. És... őszinte leszek veletek. Három különböző bevezetőt készítettem és rögzítettem ehhez az epizódhoz. Mindegyik... rossznak tűnt. Túl csiszoltak voltak. Túl messze álltak attól, amit valójában mondani akartam. Szóval csak beszélni fogok. Mert ezek sötét napok. Érzitek, igaz? A hírekben, a barátok közötti csendben, abban a gyenge szorongásban, ami a mellkasotokban zümmög, amikor megnézitek a telefonotokat. Nehéz.
De van valami, amihez mindig visszatérek, egy gondolat, ami nem hagy nyugodni. Okkal születtem erre a világra. Ti is. Mindannyian. És én hordozom a fényt. Nem egy reflektorfény, inkább... mint egy kis láng a jelzőfényen. Kicsi, de állandó. És hiszem, hogy ez a világ reménye. Nem naiv remény. Nem vágyálom. Hanem az a fajta remény, ami döntés. A makacs elutasítás, hogy a sötétségnek legyen az utolsó szava.
Az utóbbi időben sokat gondolkodtam a tartalék tervekről. Tudjátok, amikor az elsődleges tervünk meghiúsul. Nos, én hiszem, hogy a mennyország... az univerzum, vagy ahogyan csak nevezni akarjátok azt a felsőbbrendű intelligenciát... mindig van egy B terve. A történelem ezt mutatja nekünk. Nézzünk vissza. Egyetlen zsarnok, egyetlen félelmen alapuló birodalom sem, bármilyen hatalmas is volt, nem tudta legyőzni az időt. Az idő maga az igazságosság egyik formája. Leharcolja a büszkeség emlékműveit, és leleplezi a homokra épített alapokat.
Van egy törvény. Régibb, mint bármely alkotmány, bármely bíróság, bármely emberi igazságszolgáltatási rendszer. Ez az ok-okozati törvény. A Bhagavad Gita gyönyörű, megrázó módon beszél erről. Azt mondja, hogy a szeretet... az igazi, feltétel nélküli szeretet... felold mindent, ami nem olyan, mint ő maga. Gondoljatok el egy pillanatra ezen. Nem harcol a gyűlölet ellen. Nem vitatkozik a félelemmel. Csak... feloldja azt. Mint a napfény a fagyon.
Tehát azoknak, akik elterjesztették a sötétséget. Azoknak, akik öltönyben, igazgatósági szobákban, emelvényeken állnak, büszkeségükbe és bizonyosságukba burkolózva... tudják meg ezt. Meg fogják fizetni. És ezt nem haragból mondom. Ez nem fenyegetés tőlem. Ez csak... karma. A kozmosz mindig visszaadja, amit adsz. A kegyetlenséget nem lehet kiszervezni. A kapzsiságot nem lehet örökre egy fedőcégben elrejteni. A számla esedékessé válik. Ez a legrégebbi törvény a könyvben.
Mi jön most? Mi lesz velünk, most? A közvetlen út... nem világos. Homályos. Nincs tízpontos tervem a világbékére. De a cél? Az számomra kristálytiszta. Látom a nagy képet. Egy olyan távoli horizontot, amit szinte nehéz elképzelni. Egy évezredről beszélek. Az emberiség ezeréves fejezetéről, amely nem több technológián vagy több anyagi javon alapul, hanem a szereteten, a valódi boldogságon és egy olyan szilárd reményen, amely bizalmat ébreszt. Mintha tudnánk, hogy a nap felkel.
Most egy dolgot kérek tőletek. Csak egy gyakorlatot ma. Összpontosítsátok a gondolataitokat. De ne a félelemre. Ne tápláljátok azt a szörnyet. Koncentráljatok a békére. Először is a világbékére. Képzeljétek el úgy, mint egy hullámot, amely pont ott kezdődik, ahol ti vagytok. Aztán menjetek mélyebbre. Az a mély, csendes béke bennetek. A béke, amely a gondok, a teendőlista, a zaj alatt létezik. Az a ti fényetek. Az a ti vezető lángotok.
Nővérek. Testvérek. Ezt nem szabad elfelejtenünk. Nem vagyunk különválasztva. A megosztottság csak illúzió, a fény trükkje. Az a személy, akivel politikailag nem értesz egyet, a szomszéd, akit nem értesz, az idegen a világ másik végén... mi egyek vagyunk. Egy lélegzet. Egy szívverés. Egy közös, törékeny, gyönyörű tudatosság-kísérlet. Amikor másokat bántunk, magunkat bántjuk. Amikor másokat emelünk fel, mindannyian emelkedünk.
És talán nem véletlen, hogy ezt a beszélgetést az év vége felé folytatjuk. Van valami a levegőben. Nevezhetjük karácsonyi hangulatnak, ünnepi hangulatnak, vagy egyszerűen az embernek a hidegben érzett melegség iránti igényének. Bármi is legyen az... reméljük, hogy ez az igazi hangulat – a bennünk lévő fény hangulata – mindent megvilágít. Az otthonodat. A szívedet. Minden sötét sarkot, amit eddig félelmünkben nem mertünk megnézni.
Ez nem vak optimizmusról szól. Arról szól, hogy kiválasztod az üzemanyagodat. A félelem és a harag is hajthat, de ez a motor szennyező, és nem visz el oda, ahová igazán menni akarsz. Vagy a csendes, belső békéd hajthat. A szeretet, amely feloldja, ami nem valóságos. Ez a nehezebb választás, különösen most. De ez az egyetlen, amely előre visz minket, együtt.
Szívemből a tiédbe, ebből a kis pilótafényből a tiédbe... békét kívánok nektek. Igazi békét. És nagyon, nagyon boldog karácsonyt. Köszönöm, hogy meghallgattatok. Vigyétek tovább a fényt. Legyetek áldottak.
brah
