elló Kedvesek ,




Az alábbi szavakat Lame Deer mondta, 1890-től 1974-ig élt, és a dakotaiak, a sziú indiánok egyik altörzsének orvosságos embere volt.

"I AM A MEDICINE MAN - egy wicasa wakan. Medicine man, ezt a szót a fehérek találták ki. Bárcsak lenne egy jobb szó arra, hogy kifejezze, mit jelent számunkra a "medicine man", de nem találok egyet sem, és ti sem, úgyhogy azt hiszem, be kell érnünk ezzel. Egy wicasa wakannak sokat és gyakran kell egyedül lennie önmagával. El akar távolodni a tömegtől, az apró, mindennapi dolgoktól.

Szeret meditálni, egy fának vagy sziklának támaszkodni, és érezni, ahogy a föld mozog alatta, és a hatalmas, lángoló égbolt súlyát fölötte. Így tanulja meg megérteni. Lehunyja a szemét, és elkezd tisztábban látni. Amit csukott szemmel lát, az számít.

A wicasa wakan szereti a csendet, beleburkolózik, mint egy takaróba - egy csendbe, amely nem hallgat, amely mennydörgésszerű hangjával sok mindenre megtanítja őt. Az ilyen ember szeret olyan helyen lenni, ahol csak a rovarok zümmögését hallja. Leül, arccal nyugat felé, és vigasztalást kér. Beszél a növényekhez, és azok válaszolnak neki. Hallgatja a wama kaskan - az állatok - hangját. Egy lesz közülük. Valami áramlik belé minden élőlényből, és valami áramlik ki belőle. Nem tudom, mi és hogyan, de így van. Megtapasztaltam. A gyógyító embernek a földhöz kell tartoznia, úgy kell tudnia olvasni a természetben, ahogy a fehér ember olvas egy könyvet.

MINDEN, amit megeszel, műanyag csomagolásba van csomagolva, szépen fel van vágva és előkészítve a serpenyőbe, nincs íze, és nem ébreszt benned bűntudatot. Amikor viseled a szőrme- vagy bőrkabátodat, nem akarsz arra emlékezni, hogy mennyi vérbe és fájdalomba kerültek. Amikor bölényt öltünk, tudtuk, hogy mit csinálunk. Bocsánatot kértünk a szellemétől, és elmondtuk neki, miért kellett megtennünk. Imával tiszteltük meg azoknak a csontjait, akik a húsukat adták nekünk táplálékul, imádkoztunk, hogy jöjjenek újra, imádkoztunk testvéreink, a bölényemberek életéért és a saját népünkért is.

Számunkra minden élet szent. Dakota államnak megvannak a saját kártevőirtó tisztviselői. Felszállnak egy repülőgépre, és a levegőből lövik a prérifarkasokat. Nyilvántartást vezetnek róla, minden elpusztult prérifarkas bekerül a jegyzetfüzetükbe. A szarvasmarha- és juhtenyésztők fizetnek nekik ezért. A prérifarkasok rágcsálókkal, mezei egerekkel és más kis állatokkal táplálkoznak. Alkalmanként megesznek egy-egy elkóborolt juhot. Ők a természetes hulladékhasznosítók, akik megtisztítják a földet minden bűzös és bűzös dologtól. Ha veszed a fáradságot és megszelídíted őket, jó játszótársak lesznek. De ha életben maradnak, egyesek félnek attól, hogy elveszítenek néhány centet - ezért megölik őket a repülőgépről. A prérifarkasok már azelőtt itt voltak ebben az országban, hogy a birkák idejöttek volna, de útban vannak, mert nem lehet rajtuk hasznot húzni.

Egyre több állat pusztul ki. Az állatoknak, amelyeket a Nagy Szellem helyezett erre a földre, mennie kell. Csak a háziállatok, csak az ember által tenyésztett állatok élhetnek - legalábbis addig, amíg a vágóhídra nem hajtjátok őket. A fehér embernek ez a megdöbbentő arroganciája, aki többnek képzeli magát Istennél, a természetnél! A fehér ember azt mondja: "Ezt az állatot hagyom élni, mert pénzt hoz nekem"; és azt mondja: "Ennek az állatnak meg kell halnia, semmit sem tudok keresni rajta, a helyet, amire szüksége van, jobban ki tudom használni. Csak a döglött prérifarkas a jó prérifarkas". A fehérek majdnem olyan rosszul bánnak a prérifarkasokkal, mint egykor velünk, indiánokkal.



AZ a benyomásom, hogy a fehérek annyira félnek a saját maguk által teremtett világtól, hogy már nem akarják látni, érezni, szagolni vagy hallani azt. Érezni az esőt és a havat az arcodon, megfagyni a jeges szélben és kiolvadni egy füstölgő tűz mellett, kijönni egy forró izzasztókunyhóból és belemerülni egy hideg folyóba - ezek az élmények megmutatják, hogy élsz. De te már nem is akarod ezt érezni. Olyan dobozokban éltek, amelyek kizárják a nyári meleget és a téli hideget, olyan testben éltek, amely elvesztette az illatát, a hifi rendszer zaját hallgatjátok ahelyett, hogy a természet hangjait hallgatnátok, olyan színészeket néztek a tévében, akik elhitetik veletek az élményeket, ti, akik már rég elfelejtettétek, hogyan kell bármit is saját magatoknak megtapasztalni. Olyan ételeket esztek, amelyeknek semmi íze sincs. Ez a ti utatok. Ez nem jó.

Mielőtt fehér testvéreink eljöttek volna, hogy civilizált embereket csináljanak belőlünk, nem voltak börtöneink. Ezért nem voltak bűnözőink sem. Börtön nélkül nem lehetnek bűnözők. Nem voltak zárak és kulcsok, és ezért nem voltak tolvajok. Ha valaki olyan szegény volt, hogy nem volt lova, sátra vagy takarója, akkor mindezt ajándékba kapta.

Túlságosan civilizálatlanok voltunk ahhoz, hogy nagy jelentőséget tulajdonítsunk a személyes javaknak. Csak azért kerestük a tulajdont, hogy továbbadhassuk. Nem ismertük a pénzt, és ezért az ember értékét nem a vagyonával mértük. Nem voltak írott törvényeink, nem voltak ügyvédek és politikusok, így nem tudtuk egymást becsapni. A fehérek érkezése előtt nagyon rosszul álltak a dolgaink, és nem tudom megmagyarázni, hogyan boldogultunk azok nélkül az alapvető dolgok nélkül, amelyekről azt mondják, hogy annyira szükségesek egy civilizált társadalomhoz.

AZ EMBER IS SOK MINDENBŐL ÁLL. Amiből a levegő, a föld, a gyógynövények, a kövek, mindezek is a testünk részei. Újra meg kell tanulnunk önmagunk lenni, és érezni és felfedezni a bennünk rejlő sokszínűséget. A Wakan Tanka, a Nagy Titok, megtanítja az állatokat és a növényeket arra, hogy mit kell tenniük.

A természetben semmi sem egyforma. Milyen sokfélék a madarak! Egyesek fészket építenek, mások nem. Egyes állatok földbe vájt lyukakban élnek, mások barlangokban, megint mások bokrokban. Megint mások mindenféle lakás nélkül is boldogulnak. Még az azonos fajhoz tartozó állatok - két szarvas, két bagoly - is különbözőképpen viselkednek.

Sok növényt alaposan megnéztem. Egy növény levelei közül, amelyek mind ugyanazon a száron nőnek, egyik sem teljesen olyan, mint a másik. Az egész földön nincs két teljesen egyforma levél. A Nagy Szellem akarta így. A földön élő összes teremtmény számára csupán a dolgok nagy rendszerében jelölte ki az élet útját; megmutatja nekik az irányt és a célt, de hagyja, hogy maguk találják meg az oda vezető utat. Azt akarja, hogy önállóan, természetüknek megfelelően és belső erőiknek engedelmeskedve cselekedjenek.

Nos, ha Wakan Tanka azt akarja, hogy a növények, az állatok, még a kis egerek és bogarak is így éljenek - mennyivel inkább lesz számára utálatos az ember, aki mind ugyanazt teszi: Emberek, akik ugyanabban az időben kelnek fel, ugyanolyan ruhát vesznek fel, amit az áruházban vásároltak, és ugyanazt a metrót használják, akik ugyanabban az irodában ülnek, ugyanazt a munkát végzik, ugyanazt az órát bámulják, és - ami a legrosszabb - akiknek a gondolatai zavarba ejtően hasonlóak. Minden lény egy cél érdekében él. Még egy hangya is ismeri ezt a célt - nem az eszével, de valahogy mégis tudja. Csak az emberek jutottak el odáig, hogy már nem tudják, miért élnek. Már nem használják az elméjüket, és már rég elfelejtették, milyen titkos üzenete van a testüknek, mit mondanak nekik az érzékeik és az álmaik. Nem használják azt a tudást, amit a Nagy Szellem adott mindannyiunknak, már nem is tudnak róla, és így vakon botorkálnak a semmibe vezető úton - egy jól kikövezett autópályán, amit ők maguk építettek, holt egyenesen és egyenletesen, hogy annál gyorsabban jussanak el a nagy üres lyukig, amely a végén várja őket, hogy elnyelje őket."