repedés a tálban...

Volt egyszer egy öreg kínai asszony, akinek két nagy tál lógott egy rúd végéről, amit a vállán hordott.

Az egyik tálon repedés volt, míg a másik makulátlan volt, és mindig tele volt vízzel. A folyótól az öregasszony házáig tartó hosszú séta végén azonban a másik tál mindig csak félig volt tele.

Két éven keresztül ez minden nap megtörtént: az öregasszony mindig csak másfél tál vizet vitt haza. A makulátlan tál persze nagyon büszke volt teljesítményére, de a szegény, repedezett tál szégyellte a hibáját, és szomorú volt, hogy csak a felét tudta megcsinálni annak, amire teremtették.

Két év elteltével, amely számára végtelen kudarcnak tűnt, a tál azt mondta az öregasszonynak: "Annyira szégyellem a repedésemet, amelyből mindig elfolyik a víz egészen a házadig.

Az öregasszony elmosolyodott. Észrevetted, hogy a te oldaladon virágzik a virág, de a másik tál oldalán nem?

Azért vetettem virágmagot az út te oldaladra, mert tisztában voltam a hibáddal. Most minden nap megöntözöd őket, amikor hazafelé megyünk. Két évig szedhettem azokat a gyönyörű virágokat, és díszíthettem velük az asztalt. Ha nem lennél pontosan az, aki vagy, ez a szépség nem létezne és nem díszítené az otthonunkat.

Mindannyiunknak megvannak a saját egyedi furcsaságaink és hibáink, de éppen a furcsaságok és ugrások teszik az életünket olyan érdekessé és értékessé. Mindenkit úgy kell elfogadni, ahogy van, és meglátni benne a jót.

Szóval, minden repedt barátomnak, legyen szép napotok és ne felejtsétek el élvezni a virágok illatát a ti oldalatokon! :)